Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kinek mit mond ez a szó?

Boszorkányság.

boszorkánykonyha

Gyerekként elképzelni ezt a szót egyenlő egy rücskösorrú vén fekete pelerinbe bújt seprűs öregasszonnyal.

Felnőttként vajon mit jelent ez a szó?

Mai emberként, aki már látta a régi feldolgozású ÓZ-t az nyomós indokkal teszi föl magában a kérdést.

Jó boszorkány? vagy rossz boszorkány?

 A "Bűbájos Boszorkák" című sorozat eléggé felkapottá tette egy ideje az okultizmussal foglalkozó témát.

Meglehet nagyon jól írják le a dolgokat, és az alap tanokat felfestik az érdeklődők számára.

Mégis a mai szemkötős, világban a "boszorkány" szó még mindíg nem azt jelenti , amit valójában takar.

Ha azt mondom "boszorkány vagyok", az vajon ugyanazt jelenti másoknak amit én gondolok róla?

Bizonyosan nem ^^

De ha úgy fogalmazok: szeretem a szillagokat és érdekelnek a velük kapcsolatos dolgok mint például a horoszkóp, a jóslás, a tarotból hogyan lehet olvasni?

a gyógyfüvek temérdek formája, mert a mai világban az embereket a gyógyszerek mérgezik meg.

szeretem a feng shui és a keleti tanok gondolatait, mert hiszek benne, hogy akik kidolgozták ezeket a természetet vették alapul, és a természet tökéletes.

A temrészet alkalmazkodó és toleráns. Az élőlények tudnak egymás mellett élni, az egyensúly kényes mérlegén egyensúlyozva.

De az ember mindenekfelett áll, és uralkodik - ezt gondolja a naiv elme.

S ilyenkor a természet egy pöccintéssel emlékezteti a populációt arra, hogy itt bizony még mindíg ő az úr. Akár tetszik, akár nem.

Nem vagyok hívő, s talán ezért megvettek.

Nem járok templomba, mert úgy hiszem az imának magamban kell elhangzania, nem képmutató módon beállni egy sorba táblával a homlokomon, hogy ÉÉÉÉN itt vagyok, nézzétek mennyire "hiszek".

Hiszek. Nem a népbutító tanokban, amiket egy tanács hozott létre a maga erkölcsi normái és elképzelése szerint. Nem abban, hogy emberek ezreit megölni egy csatában a hittérítés bársonyos paplanja alá bújva szent küldetés, de egyetlen ember haláláért a pokol kénköves tüzében fogsz szenvedni.

Sok az ellentmondás nemde...?

Van aki ugy éli le az életét, hogy végig kényesen figyel mindenre.

Van aki azt csinál amit akar, de az utoló percben megbánja, mégis ugyanoda jut, mint aki szent emberként élt.

 

Jól elferdültem.... a boszorkányság a téma és tessék....

boszorkányság tanai, avagy ahogy ma nevezik őket.

ezoterika - jóslás, csillagokból jövendölés, horoszkóp, tarot

kotyvasztás  - gyógynövények, kencék

 

és megannyi dolog ami most felkapott, de régen rákiabálták valakire és megégették....

 

tessék.. szeretem ezeket érdekelnek ezek.... tessék nyugodtan megégetni....